rodymusic írta:
Nem szeretném a tudásod kétségbe vonni ilyen téren, mert amit mondasz az biztosan úgy van. De én még olyan hangszert nem láttam, amely idegen SysEx-től bolondult volna meg. Pláne olyan kis méretben. Olyat már hallottam, hogy egy S900 megzavarodott 2000 bájtnyi SysExtől. Akkor is inkább újraindult, és ezt is inkább a legextrémebb esetként tartom számon, és azóta nem hallottam hasonló történetet, mint így a ketronnál, hogy az idegen SysExnek már a létezésétől is meg fagy. Az idegen SysEx-ekre a legtöbb hangszer úgy reagál, hogy nem vált be bizonyos hangszineket, de hogy pont a Ketron fagyjon meg ezektől? Oké, hogy tudatosságra akarja nevelni a felhasználóit a Ketron, de azért ez már túlzás. Nekem ezért is nem előnyös számomra a ketron, mert ha véletlen pont egy olyan tartalom kell, amit még nem gyurtam át ketronra akkor mi van? Pislogok, mint hal a szatyorban?
Látod megint fagyásokról beszélsz, holott a hozzászólásomban meg sem említek hasonlót, az, hogy idegen sysex létezésétől is lefagyna megint egy túlzó és ismeretlenül, tapasztalatok nélkül kijelentett mondat. Annyira érzékeny rá, mint a többi hangszer. Fölösleges yamahásként ijesztgetnetek egymást hülyeségekkel.
A másik dolog meg az, hogy kidolgozatlan dal mi a túrót keresne a műsoromban. Ha nincs kész, nem játszom, ez rém egyszerű, pláne nem pl korgra, yamahára beállítva csattogó, puffogó szétfosott hangokkal.
A teljes műsoromat bő 1 hét alatt állítottam be SD7-re az optimizerrel, akkor mit is keresne egy ismeretlen tartalmú sz@r a mappámban?
Biztosan tudod, hogy szervizelek.
Évente 3-4 KORG fordul meg nálam megnémulva. Melyeket a szakértő gazdájuk tudatlansága tesz tönkre. ráerőltetik a másik korg beállításait, akkor is ha közük nincs egymáshoz. Napokba telik, mire újra hangszert faragok belőlük.
Nincs mitől félteni az SSD-t egy átlag felhasználónak maximum 1000 dala van és nagyon sokat mondtam, tehát 20 másolással helyére kerül. Beb@szna ha ez a 20 művelet hazavágná a háttértárolót. Látod miket írsz?
Tisztellek, becsüllek, de jelenleg ismeretlen területen hajózol.
