Én sokat vacilláltam az i5S+X5D párosítás, illetve az iX300 között. Aztán végül iX300 lett. Nem bántam meg, nagyon szerettem. Viszont az akkori gitáros társamnak i5S-e volt. Ezért azt is volt részem kiismerni, sőt, átmenetileg azzal léptünk fel, míg az iX300-am szervizben volt. Nem volt nehéz, mert nagyon hasonló a két hangszer. Nem csak hangkészletben, hanem részben stílusokban, illetve szoftveres és panel kezelőfelületben is. A midik egy az egyben ugyan úgy szóltak. A stílusok is. Mármint az azonosak. Igen, az iX300-ban több stílus volt, csak abban az időben a Korg nem közvetlen a stílusokat tette ki panelgombra elérhetővé az élő játékhoz (azok nem voltak könnyen elérhetőek, eldugták almenübe), hanem az arrangementeket. Ezek meg nagyon hasonlóak voltak a két hangszerben. Ez egy akkori Korgos logika volt. Olyan, mint ha a mai Korg hangszerekben nem a stílusokkal lehetne közvetlen játszani, hanem az azokból szerkesztett performace-ekkel. Csak azokat akkor arrangement-eknek hívták. A Pa széria megjelenésével szakított a Korg ezzel a fura logikával végleg.
Aztán pont a szövegkijelzés végett kacsingattam az iS40 felé, de mikor a komáromi Fikner Józsi hangszerboltjában megtapasztaltam, hogy minden másban nagyon hasonló mint az iX300, csak kapott egy bűn ronda műanyag kasznit hangszórókkal, meg szövegkijelzéssel, lemondtam róla. Szerintem a Korg az iS szériával megalkotta a valaha gyártott legrusnyább billentyűs hangszereket. Pedig állítólag Olaszországban dizájn tervezési díjat nyertek velük. Az i/iX/iS széria sok átfedéssel jelent meg, mint a mostani Yamahák. Az i30 már kicsit más, de abban is sok minden megtalálható volt az elődökből.
Nándi hidd el, hogy a zongora hangszín növelte meg a hangmintatár méretét. Ahogy mondtad (én ezt nem tudtam), az i1-ben is egy 8 megás plusz zongora volt az i3-hoz képest. Az i5S 6 megájához képest az iX300 és iS40 14 megája pont 8 megával több. És megnéztem most az adatlapjaikat, mindhárom hangszernek 320 program hangszíne van. Sőt az i5M és i40M-nek is.
