Elöször is köszönöm a feltöltéseket!
Másodszor leszögezném, hogy amit megosztok most veletek, az szubjektív, egyéni véleményem, melyben nagy valószínüséggel van egy nagy
adag elfogultság az Event irányában, de semmiképpen nem vitaforrásnak szánom, illetve nem támadásként írom. Kizárólag saját vélemény...
Annak idején megkaptam, mint újdonsült Event tulajdonos, hogy az Event hangképe lyukas... Ezt természetesen mérésekkel bizonyítottátok,
a méréseket figyelembe véve természetesen nem volt vita tárgya, hogy a Genos hangképe sokkal teljesebb... Gondolom, a Genos 2 hangképe
méginkább kifinomultabb a mérések alapján, ezt nem tudom és éppen ezért nem is vitatom...
Amit viszont a Malko, Mauglidyro és Zajcsináló által feltöltött felvételekhez megjegyeznék, már ha tehetek ilyet egyáltalán hobbimuzsikusként,
az a követpezö...
1.) Azok a nóták igazán jól szólnak, amelyek elektronikus zenékkel vannak megtámogatva... A "Ha lemegy a nap" kifejezetten tetszett...
2.) Egyes nóták azonban a fülemnek kifejezetten kellemetlenek és természetellenesek. Általában véve a csárdásokról mondanám azt,
hogy nem életszerüen szólnak. Nekem túlontúl "tökéletesen és óramű pontosan hozza a hangszer".
3.) Némelyik nótánál pedig Bandi sokkal jobb megszólalást produkált anno az SX770-en.
Elismerem, hogy van a Genos-okban rengeteg potenciál, és kitünö hangszerek. De az is igaz, hogy hozzám az Event hangja áll közelebb.
Még szerencse, hogy ennyi hangszer van a piacon, így mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebbet...
További jó zenélést!
Peace
Roland
70 találat
Vissza: “Így szól az én hangszerem”
- Tegnap, 14:46
- Fórum: Sajat magunk altal eloadott zenek, CD-video felvetel
- Téma: Így szól az én hangszerem
- Válaszok: 958
- Megtekintve: 340385
- 2023.05.01. 20:25
- Fórum: Sajat magunk altal eloadott zenek, CD-video felvetel
- Téma: Így szól az én hangszerem
- Válaszok: 958
- Megtekintve: 340385
Re: Így szól az én hangszerem
Tomi, szerintem itt is fennáll a "midiveszély" illetve az utómunka...
Gratula, szerintem jó lett.
Gratula, szerintem jó lett.
- 2023.04.10. 09:30
- Fórum: Sajat magunk altal eloadott zenek, CD-video felvetel
- Téma: Így szól az én hangszerem
- Válaszok: 958
- Megtekintve: 340385
Re: Így szól az én hangszerem
Miután a stílusszerkerszőben beállítottam minden hangszínt és hangerőt, megnyomtam a save-et...
Nem gondolnám, hogy én profi zenész lettem, mert Event-em van...
Viccet félretéve... nem pont ez a lényege az arranger hangszereknek? Hogy a zenészeknek könnyebb legyen,
az amatőrök hiányosságán meg javítson a hangszer?
- 2023.04.09. 14:16
- Fórum: Sajat magunk altal eloadott zenek, CD-video felvetel
- Téma: Így szól az én hangszerem
- Válaszok: 958
- Megtekintve: 340385
Re: Így szól az én hangszerem
Sziasztok...
Készítettem egy songstyle-t az Event-en. Minden hang az Eventből szól, kivéve a Vokált,
az az eredeti zenéről lett keverve. A zenei alapot én készítettem a következőképpen...
1.) Elővettem egy nagyon régi SD1 songstyle-t, ami nem szólt épp még az SD1-en sem a legjobban
2.) Csak a dob és a basszer sáv maradt meg, azokra tettem az Event dobkészletét és egy új basszúshangszínt
3.) Az Event adatbankjából kikeresgéltem a megfelelő live és midi, kísérethez passzoló mintákat
4.) Hangerőztem
5.) Készítettem a stílushoz tartozó hangszíneket
6.) Mentettem az egészet
Ezután feljátszottam, majd összekevertem az eredeti vokállal....
Ezt csak azért írtam le, hogy lássátok, egy amatőr ilyenekre képes pár óra alatt...
(Lehetne jobb a keverés, az ének csúszik itt ott, de annyi baj legyen...)

- 2023.04.08. 13:22
- Fórum: Sajat magunk altal eloadott zenek, CD-video felvetel
- Téma: Így szól az én hangszerem
- Válaszok: 958
- Megtekintve: 340385
Re: Így szól az én hangszerem
Ezt így kell csinálni... Várom a Genos felvételeidet,igazán kíváncsi vagyok, hogy mit tudnál kitekerni egy Genos-ból...Mauglidyro írta: ↑2023.04.06. 15:33Én szerettem volna a Ketron Eventből samplerezni, de rájöttem, hogy ingyen letorrentezem Native Instruments Komplete 8-at, ami ugyanaz,
vagy hatodannyiért mint az Event (plusz a tartalék lóvé meg a T4) már kijön egy Genos Onnantól pedig 2-3 lagzi és meg vannak a Revolution Algorythm gitárok.
Ezekről legalább tudom, hogy nem hagynak cserben egy buliban sem, és a demók tükrözik a valóságot ...
Persze nem megbántásképp ...
Mondjuk azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a Ketron Event vs. Yamaha Genos összehasonlítás több szempontból is irreleváns.
1.) Aki a Ketront szereti, soha nem fog neki tetszeni, a Yamaha hangja... na meg ugyanez visszafelé is.
2.) Mikor adták ki a Genost? 2017 vagy 2018? Mikor került rá a végleges szoftver és hány javítás érkezett eddig? v2.13-nál tart most, 12 frissítés, ha jól számolom, 2020 január... Azaz 2-2,5 év alatt lett "kész" a hangszer...
Akkor jogos szidni egy olyan hangszert, ami 4 hónapja van a piacon és ugyanolyan hibákkal küzd, amik a Genosnál is jelen voltak?
Erre az összehasonlításra térjünk akkor vissza, amikor majd a Ketron is 2 éve lesz a piacon...
3.) Azt a kijelentést mire alapozod, hogy a hangszer nem úgy szól, mint a demók? Nekem soha nem volt ilyen gondom...
A hangszer EQ-ját 0dB-n hagyva, minden ugyanúgy szól, mint a demók... Igaz, sem az EQ-t nem tekergetem a hangszerben, meg nem effektezem pluszban, csak ha nagyon kell valahová...
Persze ez sem bántásként...
Üdv: Roland
- 2023.03.23. 08:47
- Fórum: Sajat magunk altal eloadott zenek, CD-video felvetel
- Téma: Így szól az én hangszerem
- Válaszok: 958
- Megtekintve: 340385
Re: Így szól az én hangszerem
Jól szól az a Gonosz...
Bandikám, szuper lett...
Bandikám, szuper lett...
- 2023.02.24. 14:55
- Fórum: Sajat magunk altal eloadott zenek, CD-video felvetel
- Téma: Így szól az én hangszerem
- Válaszok: 958
- Megtekintve: 340385
Re: Így szól az én hangszerem
Stílus: Bugyi Csárdás by Almatom
Stílus variációk: 8
Hangszer: Ketron Event
Vocal: Ketron Event
Megjegyzem, éppen tüdőgyulladás utáni lábadozásban énekeltem...
- 2023.02.22. 16:45
- Fórum: Sajat magunk altal eloadott zenek, CD-video felvetel
- Téma: Így szól az én hangszerem
- Válaszok: 958
- Megtekintve: 340385
Re: Így szól az én hangszerem
Stílus variációk: 8
Hangszer: Ketron Event
- 2023.02.20. 18:37
- Fórum: Sajat magunk altal eloadott zenek, CD-video felvetel
- Téma: Így szól az én hangszerem
- Válaszok: 958
- Megtekintve: 340385
Re: Így szól az én hangszerem
Stílus: BigBand Beguine by Almatom
Stílus variációk: 16
Hangszer: Ketron Event
- 2023.02.14. 08:45
- Fórum: Sajat magunk altal eloadott zenek, CD-video felvetel
- Téma: Így szól az én hangszerem
- Válaszok: 958
- Megtekintve: 340385
Re: Így szól az én hangszerem
Egyre jobban szól az a "Gonosz"...