Ez most egy eléggé vegyesvágott téma lesz, ezért már előre is bocsi a hosszabb terjedelemért, illetve az offtopic-ért.
A hétvégén két újdonság is megkapta az első éles bevetését: az új DVX10-esem, illetve a saját fejlesztésű Repertoár alkalmazásom. Mindkettő mögött volt már gondolkodás és próbálgatás, de azért egészen más otthon tesztelgetni, mint végigdolgozni velük egy teljes estét.
DVX10
A DVX10-es felavatása rögtön hozott egy tanulságot: az egyetlen subból álló mélyapparátus bizony elfogyott mellőle. Ennek nyilván nem örültem, ugyanakkor a DVX megmutatta, hogy hangerővel nem igazán lesz gond a jövőben. Most már inkább az a kérdés, hogy alul hogyan tudjuk tartani vele a lépést ... persze ez már benne volt a levegőben, mint ahogy mondottam volt.
Közben nagybátyám is megkapta a visszaigazolást a ládával kapcsolatban az egyik legkritikusabb fültől, a prímásunktól. Úgyhogy most már teljes a haverság, az ő szavaikkal élve: „nem volt kidobott pénz, és még jól is szól”.
Persze rögtön jött mellé a következő megjegyzés is: ha már most kevés a mély, akkor lehet, hogy azt is kéne fejleszteni 
. Na, köszönöm szépen, még az egyik beszerzést sem emésztettük meg, már megvan a következő. 
Én viszont a jelenlegi Turbosound Milan M15B subokat egyelőre nem szívesen cserélném le. Nekem ezeknek a hangja nagyon bejött, és eddig nem igazán hallottam olyat, amire azt mondtam volna, hogy na, erre érdemes lenne váltani úgy, hogy a méretét és az árát is mellétesszük. Ami számomra egyértelműen jobb volt, az jellemzően nagyobb, drágább, vagy mindkettő. Márpedig nálunk a szállítás és a pakolás is elég erősen beleszól abba, hogy mit lehet bevállalni.
Ráadásul most egyetlen subbal próbáltuk a DVX-et, miközben összesen három Milan áll rendelkezésre. Szóval mielőtt cseréről beszélünk, érdemes megnézni, hogy két vagy három ládával, megfelelő elhelyezéssel és összehangolással mit tud a meglévő rendszer. Van még benne kihasználható lehetőség, akár a mélyhang-tartalékot, akár a színpad felé jutó mély csökkentését nézzük. Az adott rendezvényen pedig el lehet dönteni, hogy melyiknek van nagyobb jelentősége.
Egy cserénél a teljes összeállítást kellene mérlegelni. A három Milan elég jól variálható: kisebb rendezvényre egyet viszünk, ha kell, kettőt vagy mindhármat. Ezt a rugalmasságot és a már ismert, bevált hangjukat is feladnám egy másik megoldásért. Ha az utód nagyobbat szólna, de közben nehezebb lenne pakolni, több helyet foglalna, és kisebb rendezvényre is ugyanazt a nagy ládát kellene cipelnünk, azt is bele kellene számolni.
Nálam ezért egy váltásnak használat közben kellene megmutatnia, hogy érdemben több tartalékot ad, nagyobb hangerőn is megmarad az a mély, amit szeretek, és a DVX mellé összességében jobb rendszert kapunk. Mindezt olyan mérettel, tömeggel és árral, amit még el tudunk fogadni. Nálunk már most sem csak az a kérdés, hogy mit tudunk megvenni, hanem az is, hogy mit tudunk még betenni az autóba.
Úgyhogy előbb kihasználnám azt, ami már megvan. Lehet, hogy a következő fejlesztés egyelőre csak annyi, hogy a másik két sub sem marad otthon, és megpróbáljuk erőltetni a Cardioid setup-ot.Hitvány vőfélyek fóruma part 3.
A hitvány vőfélyek tábora ismét gyarapodott egy fővel. A diszkréció kedvéért nevezzük Andrásnak.
András elsőre teljesen kedves, normális embernek tűnt, aztán nagyjából fél óra alatt kiderült, hogy igazából egy Excel-tábla költözött emberi testbe. Volt menetrendje, és az nem ajánlás volt, hanem vallás. Ha a násznép éppen kezdett volna felállni, táncolni, oldódni, az teljesen mellékes volt. A papír szerint most más következik, akkor más következik. A rugalmasság valahol félúton lehetett a vasbeton gerenda és a térkő között.
Pedig egy lagzi azért nem űrprogram. Ha valami tíz percet csúszik, attól nem zuhan vissza a menyasszony a légkörbe. Mi egész este próbáltuk összekaparni az embereket az asztalok mellől, és amikor végre kezdett volna kialakulni valami, jött a kötelező megszakítás. Olyan volt, mint amikor végre betölt a Windows, aztán közli, hogy most telepít 37 frissítést.
Ennek persze mi ittuk meg a levét, mert kívülről csak az látszik, hogy a zenekar ott van, az emberek meg ülnek. Az már kevésbé, hogy éppen negyedszer próbáljuk feltámasztani ugyanazt a hangulatot, amit előtte háromszor sikerült szakszerűen agyonverni. Aztán teljesen érthetően megjelenik az örömapa is, mert azt hiszi, mi húzzuk az időt. Ilyenkor persze nem kezdesz előadást tartani arról, hogy a buli jelenleg tervgazdasági irányítás alatt áll. Mosolyogsz, bólogatsz, és mész vissza ötödször is csodát tenni.
Közben ott a fotós meg a videós is, akik elvileg azért vannak, hogy legyen mit visszanézni húsz év múlva. Csak hát ha a násznép az este nagy részében ül, akkor abból nehéz lesz Michael Bay-szintű esküvői filmet összevágni. Marika néni ül. Pista bácsi ül. Józsi bácsi eszik. Valaki savanyúságot szed. Drámai totál. Oscar-esélyes anyag.
Aztán éjjel egykor végre történik valami. Sikerül kicsalogatni a társaságot, összeáll egy nagy közös kör, jöhetne az „Azért vannak a jóbarátok”, középre az ifjú pár, körülöttük mindenki, végre egy olyan pillanat, amit tényleg érdemes lenne megörökíteni.
Csakhogy az ifjú pár nincs sehol.
Mert a fotós, a videós és a vőfély gyakorlatilag egyszerre rabolta el őket gázsit rendezni.
Na, az időzítés ott már hibátlan volt.
Egész este képtelenség volt öt-tíz percet rugalmasan kezelni, de amikor eljött az egy óra, hirtelen mindenki olyan pontos lett, hogy hozzájuk képest a svájci vasút egy szétesett Volán-járat.
Ott áll a násznép körben. Ott áll a zenekar. Megvan végre az este egyik legjobb pillanata. Csak éppen a menyasszony és a vőlegény hiányzik belőle. Apróság. Végül is csak az ő esküvőjük.
A fotós és a videós pedig addig volt rendelve, úgyhogy kamera le, pénztár nyit, csókolom. És itt jön az egész történet legszebb része: pont az ezután következő másfél órában kezdtek igazán felszabadulni az emberek. Akkor lett tánc, éneklés, élet, hangulat. Vagyis egész este profi technikával dokumentáltuk, ahogy ülnek az emberek, aztán amikor végre történik valami, már maximum Józsi telefonja veszi fel állítva, valakinek a tarkója mögül.
És ezt később már nem lehet visszacsinálni. A tortát le lehet fotózni másnap. A ruhát újra fel lehet venni. Kreatív fotózást lehet csinálni bármikor. De azt a másfél órát, amikor a saját násznéped végre tényleg elengedte magát, nem lehet kedden délután négykor újrajátszani.
Szóval a végére csak összeállt a szakmai tanulság: egy esküvőn nem az a jó szolgáltató, aki vakon végrehajtja, ami a papírján van, hanem aki észreveszi, mi történik körülötte.
Mert a menetrend arra való, hogy segítsen.
Nem arra, hogy agyonverje azt, ami végre működni kezdett.
És ha már egész este szentírásként kezeljük az időpontokat, legalább ne pont a saját munkaidőnk végén derüljön ki, hogy az óra mégiscsak tud pontosan járni.
Repertoár app
A másik tesztalany a Repertoár volt. Ez Galamb Józsi Daloskönyv alkalmazásának ihletésére, a nálunk eddig használt MobileSheets Pro kiváltására készült. A MobileSheets sokáig kiszolgált bennünket, de közben gyűltek az elképzelések, hogy mit szeretnék egyszerűbben, közvetlenebbül vagy másképpen használni. Egy ponton már úgy voltam vele, hogy megpróbálok összerakni egy saját megoldást, ami eleve a mi zenekari munkamenetünkhöz igazodik.
A Repertoár egy digitális daloskönyv és zenekari repertoárkezelő. A dalokhoz szövegek és akkordok tartozhatnak, rendszerezhetjük őket előadók és mappák szerint, kereshetünk közöttük, a dalkéréseket pedig egy várólistába gyűjthetjük. Egy lagziban ugyanis folyamatosan változhat, hogy mi következik. Jönnek a kérések, alakul a hangulat, eszünkbe jut egy következő dal, és közben jó lenne minél kevesebb időt keresgéléssel tölteni.
A daladatlapok kitöltésének is ez az értelme: amit felvitelnél rendesen megadunk, arra később könnyebben tudunk keresni. Egy nagyobb gyűjteménynél már sokat számít, hogy mennyi idő alatt találjuk meg benne azt, amit éppen elő szeretnénk venni.
Ehhez jön az eszközök közötti együttműködés és a Yamaha hangszerrel való MIDI-kapcsolat. A dalváltást a többiek is követhetik, így nem mindenkinek külön kell megkeresnie, hogy éppen mit játszunk. A hangszerrel való összeköttetésnél pedig az volt a cél, hogy egyetlen MIDI-kapcsolat köré lehessen felépíteni az együttműködést, a többit intézze a rendszer. Többórás zenélés közben ezek az apró könnyítések azért összeadódnak.
Ráadásul a Repertoár jelenlegi állapotában oda-vissza kompatibilis a MobileSheets Pro-val. Ez nekem fontos volt, mert a meglévő dalgyűjteményben már benne van egy csomó munka. Egy alkalmazásváltás miatt nem szerettem volna mindent elölről felvinni, és azt sem, hogy utána ne lehessen visszamenni a korábbi megoldáshoz. Így a repertoárt is tudjuk vinni magunkkal, és a visszaút is megmarad.
Csak hogy legyen némi viszonyítási alap: az első prototípustól mostanáig legalább 77 külön fejlesztési változat készült el közösen, ebből az egybeépített Repertoár önmagában 13 béta APK-t megélt. Ebben benne vannak a korai prototípusok, a külön szerveres változatok és a javítások is. És ezek nem mind nagy, előre megtervezett frissítési csomagok voltak. Sokkal inkább úgy haladtunk, hogy „ez javításra szorul”, „ez még jó lenne bele”, „ezt kipróbáltam, de másképp lenne kényelmes”, aztán ezeket bedobáltuk a következő változatba.
Nálam ráadásul a fejlesztési folyamat kissé Pató Pál-szindrómás volt... „Ej, ráérünk arra még!” Aztán amikor nekiültem, volt, hogy egyetlen nap négy build is elkészült. De közöttük mindig ott volt a telepítés és a próba is. Mert annak nem látom értelmét, hogy a melóhelyen lebuildeljek tíz verziót, aztán délután fejtsem vissza, hogy melyikben hol baszódtak el a dolgok.
Inkább elkészült egy változat, felraktam, kipróbáltam a hangszerrel, és a tapasztalat alapján mentünk tovább. Így még friss volt, hogy mit változtattunk, mit vártam tőle, és ehhez képest mit csinált. Közben meló után a hangszerbe és a DVX-be is összejött akár napi 8–10 órányi üzemidő, az üresjárattal együtt. Nyilván nem végig zenéltem vagy fejlesztettem ennyit, de egy-egy nekifutás simán elvitte az egész délutánt meg az estét.
Úgyhogy igen, vibe codinggal, AI segítségével készült, de ettől még a saját időm is rendesen benne van. Ki kellett találni a működést, végig kellett próbálni, és amikor valami használat közben kényelmetlennek bizonyult, akkor lehetett újragondolni. A kód elkészítése után még bőven volt feladat.
Ez most végre kapott egy teljes tesztkört élesben is. A hardveres rész beüzemelése a tervezettnél körülményesebbre sikerült, mert USB-C–USB-C kábel híján a CME saját interfésze helyett kénytelen voltam egy másikat hadrendbe állítani. Persze hogy pont egy ilyen apróság hiányzik, amikor végre rendesen kipróbálnám az egészet...
Viszont miután összeállt, egész este szakadásmentesen és üzembiztosan működött. Ennyi próbálgatás után ezt azért jó volt megtapasztalni.Közben felmerült bennem, hogy publikáljam-e, vagy meghirdessek-e rá egy bétatesztet. Csakhogy mostanra annyira a saját igényeinkhez lett igazítva, hogy másoknak is kényelmesen használható formába hozni még jó adag munka lenne. Amit én már megszoktam, az egy új felhasználónak nem biztos, hogy magától értetődő. Kellene rendes dokumentáció, beállítási útmutató, és idő a más eszközökkel, más zenekari felállásban érkező visszajelzésekre is.
És itt jutottam el az árazás kérdéséhez. Józsi 25 ezer Ft/eszköz ára nekem felhasználói szemmel soknak tűnik. Ehhez azért hozzátartozik, hogy az összeg a komplett támogatást és a későbbi verziókhoz való hozzáférést is tartalmazza. Ez érték: ha valami nem működik, van kihez fordulni, és a további fejlesztéseket sem kell külön megvásárolni.
Így az én fejemben lévő, öt eszközre szóló 5 ezer Ft-os elképzeléssel sem lehet egy az egyben összehasonlítani, amíg én nem tisztáztam, hogy milyen támogatást tudnék mellé vállalni. De azért na... Egy ötfős zenekarból legyen csak három ember, akinek ez ténylegesen releváns, és máris 75 ezer Ft a belépő. Attól, hogy értem, mi van az ár mögött, ezt még soknak érzem.
Értem én, hogy óradíj, előfizetés, kreditek, tesztelés és hibajavítás. A saját fejlesztésem után ezeket nehéz lenne elvitatnom. Attól sem lesz értéktelen egy alkalmazás, hogy AI segített az elkészítésében. Viszont a ráfordítás önmagában még nem mondja meg, hogy a kész szoftver mennyit ér annak, aki használni fogja. A vevő azt fogja mérlegelni, hogy neki mennyivel lesz könnyebb a munkája, mennyit használ ki a plusz lehetőségekből és a támogatásból, és ezért mennyit hajlandó fizetni.
A piacon pedig rengeteg használható alternatíva van, még ha kompromisszumokkal is. A nálunk nagyjából 8 ezer Ft-os MobileSheets Pro ugyanazzal a Google-fiókkal öt eszközön is elfutott. Persze mások a lehetőségei, és pont a nekünk hiányzó funkciók miatt kezdtem saját alkalmazást fejleszteni, de árban ettől még viszonyítási alap marad. Aki a meglévő megoldásával is elboldogul, annak a váltás előnyeinek kell annyit érniük, hogy vállalja ezt a kiadást.
Szerintem itt kell eldönteni, hogy az ember szélesebb felhasználói kör felé akar nyitni, elérhetőbb áron, vagy egy szűk rétegnek akar fejleszteni magasabb árazással, kérdéses megtérülés mellett. Attól, hogy eszközönként többet kérünk, még nem biztos, hogy a végén több bevételünk lesz. Ha az ár miatt sokan már az elején elengedik, akkor a beleölt munka sem fog könnyebben megtérülni.
Persze az olcsóbb ár sem garancia semmire. Több felhasználó több kérdést, többféle eszközt és több hibajelzést is jelenthet, amivel ugyanúgy foglalkozni kell. De három eszközre 75 ezer Ft-nál szerintem sokan inkább együtt élnek a meglévő alkalmazásuk kompromisszumaival. Egy öt eszközre szóló, 5 ezer Ft körüli hozzáférésnél könnyebben mondhatják azt, hogy ennyiért adnak neki egy esélyt.
Én a sajátomnál inkább egy ilyen, több eszközt összefogó zenekari licencben tudnék gondolkodni. Ez egyelőre elképzelés, nem bejelentett ár vagy megjelenési ígéret. Elsősorban a saját munkánk megkönnyítésére készült, és ezt a hasznát már most megkapom. Ha másnak is beválna, annak örülnék, de előbb azt kell eldöntenem, hogy mennyi további fejlesztést és támogatást tudok mellé vállalni. Más vállalás megosztani egy saját használatra készült megoldást, és más olyan terméket építeni, aminek az árából a folyamatos fejlesztést és támogatást is ki kell termelnie.
Józsi természetesen úgy árazza a saját munkáját, ahogy jónak látja, és másnak lehet, hogy a támogatással és a későbbi verziókkal együtt a 25 ezer Ft/eszköz teljesen vállalható. Nekem három eszközre a 75 ezer már nehezen emészthető. Zenekarként eleve van elég kiadásunk, és minden újabb beszerzésnél mérlegelni kell, hogy mennyit tesz hozzá a munkánkhoz. Most például már a prímásunk is megtalálta a következő beruházás helyét a mélyszekcióban...
Egyelőre viszont örülök annak, hogy mindkét újdonság helytállt az első bevetésén. A DVX megmutatta, hogy van benne tartalék, a Repertoár pedig végigdolgozott velünk egy teljes estét. A következő alkalomra meg USB-C–USB-C kábel is lesz, mert azért nem kell minden teszthez külön hardveres kalandot szervezni.