Tomi, egy személyes tapasztalatom volt ugyanakkor többen megerősítettek már abban hogy az általuk lagziban, buliban, akárhol hallott dj repertoárja 90%-ban pl. Neoton, Hungária, Zoltán Erika, Kft, stb. klasszikus számai voltak, amelyeket egy zenekar szerintem röhögve teljesít. Meg a pálinka dal, meg a most múlik meg a részegen ki visz majd haza... Egy buli volt eddig ahol felváltva voltunk dj-vel, nem játszott olyan dalt amit mi ne tudtunk volna eljátszani, de ezt már többen is megerősítették nekem...almatom írta:Ne idegeskedj, Karesz!
Noha a Dj-k szintén az esküvői zeneszolgáltatás versenyzőivé lettek, de zeneileg teljesen más igényeket elégítenek ki, így azok nem jelentenek konkurenciát ránk!
Ha valaki Dj-t rendel, ott olyan zenei elvárások lehetnek, amit zenekar nem tud teljesíteni. Na ilyenkor kell a Dj!
|
Kedves új Tagjaink! Ha még nem tettétek meg, kérlek olvassátok el a Fórumszabályzatunk, melyből az is kiderül miért nem látjátok még a csatolmányokat Kedves Tagok! Megújult a Médiatár, elérés: YouTube Médiatár, ill. a kis youtube ikon a menüsorban. Bővebb infók Itt Kedves Fórumlakók! Örömmel tájékoztatlak benneteket, hogy elkészült a blog 1.0-ás verziója. Aki késztetést érez arra, hogy nagyobb lélegzetvételű bejegyzésekben ossza meg a tapasztalatait, gondolatait, tudását a többiekkel, az oldal profiljába illő külön rovatot vezessen, az tőlem kérhet jogosultságot PÜ-ben. A blogbejegyzés mellé nyílik egy téma is, ahol tovább folytatódhat az eszmecsere az adott témáról |
Gumiszoba
Moderátor: Moderátorok
- B.Bazsi
- VIP
- Blogbejegyzések: 0
- Hozzászólások a témában: 248
- Hozzászólások: 1336
- Csatlakozott: 2012.03.12. 21:02
- Hangszer: Roland BK9
- Tartózkodási hely: Heves megye, Sirok
- Adott köszönetek: : 1045 alkalommal
- Kapott köszönetek: : 1464 alkalommal
Re: Gumiszoba
Roland Bk9, Soundcraft ui16, Audio-Technika AE4100, dB opera 15, dB Cromo 10.
-
djkoxi
- Kiemelt tag
- Blogbejegyzések: 0
- Hozzászólások a témában: 36
- Hozzászólások: 87
- Csatlakozott: 2016.10.23. 19:13
- Hangszer: Denon-Pioneer
- Adott köszönetek: : 162 alkalommal
- Kapott köszönetek: : 87 alkalommal
Re: Gumiszoba
A közönség, vendégsereg összetétele nagyban meghatározza azt, hogy mi tetszik nekik és mi nem. Egy lagziban tuti, hogy vannak szülők, nagyszülők, nagybácsik, nagynénik. Nekik már a hangos zene is zavaró ( jó minőségre gondolok ), a látványtechnikáról nem is beszélve. Az ő zenei igényük is teljesen más mint a fiataloké. Még nem voltam olyan lakodalomban ahol dj volt a zeneszolgáltató, de szerintem bármekkora repertoárja is van, az élőzenét nem tudja lekörözni. Mondom ezt dj-ként.
Az élőzenének hangulata van, varázsa ami szükséges egy ilyen eseményhez. Viszont 1-1 dj block emelhet a hangulaton, színesítheti a bulit. Nem a tuc-tuc-ra gondolok
Ebben látom a jövőt, és én is elítélem egymás ócsárolását. Összehasonlítani, úgymond megmérettetni ki a jobb egy buliban az nagyon sok mindentől függ.
A karaoke véleményem szerint csak egy nagyon szűk rétegnek tetszhet egy esküvőn. Házibuliba, legény-leánybúcsúba, baráti összejövetelekre való.
Az élőzenének hangulata van, varázsa ami szükséges egy ilyen eseményhez. Viszont 1-1 dj block emelhet a hangulaton, színesítheti a bulit. Nem a tuc-tuc-ra gondolok
A karaoke véleményem szerint csak egy nagyon szűk rétegnek tetszhet egy esküvőn. Házibuliba, legény-leánybúcsúba, baráti összejövetelekre való.
-
Trebor
- Kiemelt tag
- Blogbejegyzések: 0
- Hozzászólások a témában: 54
- Hozzászólások: 212
- Csatlakozott: 2015.12.05. 10:09
- Hangszer: Tyros4
- Adott köszönetek: : 247 alkalommal
- Kapott köszönetek: : 223 alkalommal
Re: Gumiszoba
Alapvetően mi is "dídzséskedünk" abban az értelemben, hogy elképzelések, igények, reakciók alapján állítjuk össze a műsort.
Lényeges különbség abban van, hogy aki maga készíti el a zenét (nem utolsó sorban tanulta), amit prezentál egy fellépésen, legyen az mp3, midi, stílus, az érezni fogja, tudni fogja mi kell az éppen ott szórakozni vágyó népnek.
Tehát zenész!
Az a gépkezelő, legyen az dj vagy hangszertulajdonos, aki letölti, megveszi, vagy épp akkor a jutúbról nyomja, az az életben nem fog jó bulit csinálni. SOHA!
Egy buli sikere (zenei értelemben) több pilléren áll. Szerintem. A minőségi repertoár,hang-fény technika, hangszerpark, dj pult, ruha önmagukban semmit nem érnek.
Mindegy, hogy dj vagy hangszeres.
Tegyük fel marha jó a dj és marha jó a zenész vagy a zenekar.
Amíg a hangszeresek egy folyamatos, tudásuknak megfelelő zenei minőséget tudnak nyújtani, addig a dj abból főz, ami van. Nem is beszélve a feldolgozásokról, ötletekről. Nekem az a bajom (mert nekem fontos a megszólalás minősége) a dj-vel, hogy lenyom egy 1983-ban felvett csókkirályt (olyan amilyen), utána egy 2000-es években felvett Fenyő számot nagyon jó minőségben. Vagy jön a menyasszonytánc. Mulatósokat kérnek... Mi a szart fog lenyomni, ha nem kér a nép egész éjjel jollyt. Megmondom, jó esetben letölti a zenekarok által felrakott demóanyagot... no comment... Az egyik így szól a másik úgy, hamisan, hangosan, szarul... sorolhatnánk.
Egy jó dj simán lenyom sok zenészt, egy jó zenész pedig simán lenyom sok dj-t. Vice versa...
Elsősorban a megrendelő dönt. Maximum rosszul...
Mi szerencsére most már csak olyan lagzit, bulit, stb... vállalunk, ahol ismernek minket. Fel sem merül a dj-zenész páros.
A jövő évi szezon tele.
Meglátjuk mit hoz a jövő. Én csinálom ahogy jónak látom aztán, ha nem megy vagy nem érzem jól magam a bulikban, abbahagyom a haknizást. Egyenlőre imádom.
Lényeges különbség abban van, hogy aki maga készíti el a zenét (nem utolsó sorban tanulta), amit prezentál egy fellépésen, legyen az mp3, midi, stílus, az érezni fogja, tudni fogja mi kell az éppen ott szórakozni vágyó népnek.
Tehát zenész!
Az a gépkezelő, legyen az dj vagy hangszertulajdonos, aki letölti, megveszi, vagy épp akkor a jutúbról nyomja, az az életben nem fog jó bulit csinálni. SOHA!
Egy buli sikere (zenei értelemben) több pilléren áll. Szerintem. A minőségi repertoár,hang-fény technika, hangszerpark, dj pult, ruha önmagukban semmit nem érnek.
Mindegy, hogy dj vagy hangszeres.
Tegyük fel marha jó a dj és marha jó a zenész vagy a zenekar.
Amíg a hangszeresek egy folyamatos, tudásuknak megfelelő zenei minőséget tudnak nyújtani, addig a dj abból főz, ami van. Nem is beszélve a feldolgozásokról, ötletekről. Nekem az a bajom (mert nekem fontos a megszólalás minősége) a dj-vel, hogy lenyom egy 1983-ban felvett csókkirályt (olyan amilyen), utána egy 2000-es években felvett Fenyő számot nagyon jó minőségben. Vagy jön a menyasszonytánc. Mulatósokat kérnek... Mi a szart fog lenyomni, ha nem kér a nép egész éjjel jollyt. Megmondom, jó esetben letölti a zenekarok által felrakott demóanyagot... no comment... Az egyik így szól a másik úgy, hamisan, hangosan, szarul... sorolhatnánk.
Egy jó dj simán lenyom sok zenészt, egy jó zenész pedig simán lenyom sok dj-t. Vice versa...
Elsősorban a megrendelő dönt. Maximum rosszul...
Mi szerencsére most már csak olyan lagzit, bulit, stb... vállalunk, ahol ismernek minket. Fel sem merül a dj-zenész páros.
A jövő évi szezon tele.
Meglátjuk mit hoz a jövő. Én csinálom ahogy jónak látom aztán, ha nem megy vagy nem érzem jól magam a bulikban, abbahagyom a haknizást. Egyenlőre imádom.
-
djkoxi
- Kiemelt tag
- Blogbejegyzések: 0
- Hozzászólások a témában: 36
- Hozzászólások: 87
- Csatlakozott: 2016.10.23. 19:13
- Hangszer: Denon-Pioneer
- Adott köszönetek: : 162 alkalommal
- Kapott köszönetek: : 87 alkalommal
Re: Gumiszoba
"Lényeges különbség abban van, hogy aki maga készíti el a zenét (nem utolsó sorban tanulta), amit prezentál egy fellépésen, legyen az mp3, midi, stílus, az érezni fogja, tudni fogja mi kell az éppen ott szórakozni vágyó népnek.
Tehát zenész!
Az a gépkezelő, legyen az dj vagy hangszertulajdonos, aki letölti, megveszi, vagy épp akkor a jutúbról nyomja, az az életben nem fog jó bulit csinálni. SOHA!"
Ezzel nem értek egyet. A zenésznek, zenekarnak, szintetizátorosnak is van egy repertoárja amit el tud játszani, el tud énekelni. Nem szerez dalokat, nem ír szöveget a helyszínen mert a násznép azt kívánja. Nem azért tud valaki jó bulit csinálni mert zenész, hanem azért mert megtalálja azt a stílust, helyesen választja ki a zenéket, felismeri az igényeket és tudatosan alkalmazza is ami ott és akkor folyamatosan szórakoztatja a közönséget.
Tehát zenész!
Az a gépkezelő, legyen az dj vagy hangszertulajdonos, aki letölti, megveszi, vagy épp akkor a jutúbról nyomja, az az életben nem fog jó bulit csinálni. SOHA!"
Ezzel nem értek egyet. A zenésznek, zenekarnak, szintetizátorosnak is van egy repertoárja amit el tud játszani, el tud énekelni. Nem szerez dalokat, nem ír szöveget a helyszínen mert a násznép azt kívánja. Nem azért tud valaki jó bulit csinálni mert zenész, hanem azért mert megtalálja azt a stílust, helyesen választja ki a zenéket, felismeri az igényeket és tudatosan alkalmazza is ami ott és akkor folyamatosan szórakoztatja a közönséget.
-
djkoxi
- Kiemelt tag
- Blogbejegyzések: 0
- Hozzászólások a témában: 36
- Hozzászólások: 87
- Csatlakozott: 2016.10.23. 19:13
- Hangszer: Denon-Pioneer
- Adott köszönetek: : 162 alkalommal
- Kapott köszönetek: : 87 alkalommal
- Rolandbk5
- Kiemelt tag
- Blogbejegyzések: 0
- Hozzászólások a témában: 153
- Hozzászólások: 1183
- Csatlakozott: 2013.10.12. 00:45
- Hangszer: Yamaha Genos
- Tartózkodási hely: Székesfehérvár
- Adott köszönetek: : 1063 alkalommal
- Kapott köszönetek: : 1090 alkalommal
- Kapcsolat:
Re: Gumiszoba
Ez kényes téma srácok. Hogy ki kinek a tollaival ékeskedik, hát ez egy kényes kérdés. Tudom, hogy sok zenész kolléga itt a fórumon használ kész MP3-s alapokat amit nem maga készít el, hanem vagy Youtube, vagy valamelyik midi készítő által készített alapokat használja. Ez a fajta alapok játszása nem tartozik a mások tollába? Én azért azt gondolom - bár nem biztos, hogy ez a jó - de egy zenész ha nem is maga készíti a midi alapot, hanem megvásárolja, de a hangszerelésre szánjon már időt. Én legtöbbször áthangszerelem magamnak a dalt, kitörlők, másolok, belejátszok, és az már valamilyen szintem az enyém. És ezzel nem szeretnék megbántani senkit, csak azért ezt gondoljuk át.
Másik. Hogy álltok bulikkal az idén vagy jövőre, vagy kétévre előre, vagy öt évvel előre? Ne haragudjon meg senki érte, de az, hogy a "jövőre már fullon vagyunk" - bocs - de nem hiszem el.
Persze szubjektív, hogy kinek mi a full. Az elképzelhető, és hihető, hogy jövőre van már pár buli lekötve (mert nekem is van), de nem haragudjatok FULL
. Hát akkor én valamit nem jól csinálok.
1. Nem vagyunk drágák ( egy, két fős zenekarokhoz képest)
2. Van honlap (szerintem nem rossz)
3. Számla képesek vagyunk (Nem kérek felárat ha kér számlát)
4. A repertoár folyamatos bővítés alatt
5. Elfogadható technika
6. Megfelelő felkészültség
Mi az ami hiányzik, hogy nekem is fullon legyen az elkövetkező öt évem már jövőre?
És ezt most komolyan kérdezem, mert minden bizonnyal valamit elrontunk, vagy valami még nincs meg.

- GabEsz
- Kiemelt tag
- Blogbejegyzések: 0
- Hozzászólások a témában: 17
- Hozzászólások: 126
- Csatlakozott: 2013.09.03. 14:17
- Hangszer: Korg Pa600, Roland BK-5
- Tartózkodási hely: Budapest
- Adott köszönetek: : 163 alkalommal
- Kapott köszönetek: : 97 alkalommal
Re: Gumiszoba
Ez jó kérdés.....én sem értettem soha ezt..... "talán két év múlva van még egy szabad szerdám de már arra is van 3 jelentkező"
Ismerek pár ilyen zenekart akikne 2 évre előre "be van telve" a naptár, aztán hogyhogynem bármikor tud foglalni még egy újabb ifjú pár időpontot, mert épp visszamondtak egy hétvégét, vagy elhalasztottak....
Pár alkalommal fordult elő hogy 2 évre előre lekötöttek minket esküvőre. Mondjuk annak se nagyon örültem....Honnan tudjam hogy 2 év múlva, fogok-e még zenélni, ugyanebben a felállásban fogok-e egyáltalán, lehet hogy addig történik velem valami, vagy a kolleginával, vagy esetleg az ifjú párral....Na meg az ár is más lesz 2 év múlva.
Szerintem nem jó ennyire előre tervezni.
Nekem idén lesz az esküvőm, de eszembe nem jutott volna 2015-ben lefoglalni már a zenekart, videóst, fotóst, éttermet....

[font=Script MT Bold][glow=red]Üdv.: Gabesz[/glow][/font]
KORG PA-600, Roland BK-5, Behringer XR16, EV ZLX-12P, Alto TS 218S

- tacso
- VIP
- Blogbejegyzések: 0
- Hozzászólások a témában: 214
- Hozzászólások: 1226
- Csatlakozott: 2014.01.25. 15:35
- Hangszer: Korg Pa3x 61 Muzikant, Ibanez Rg, Hk Ludas Impact,
- Tartózkodási hely: Kópháza
- Adott köszönetek: : 2142 alkalommal
- Kapott köszönetek: : 1899 alkalommal
- Kapcsolat:
Re: Gumiszoba
A Dj produkciók lagzis piacrablása, terjeszkedése egyértelmű.
Jómagam nem tudom, nem is értem (sajnos) hogy egy Dj produkció mitől működik, mitől él, és mitől jó! Hogy működik azt látom, mert a Volt fesztivál online afásban jónéhányba belenéztem. A nagy színpadon áll egy gyerek, tekerget mintha csinálna valamit, de én nem hallom hogy történne valami, gesztikulál tapsol, és nagyobb tömeg csápol mint a világhírű zenekarokra... Persze van hangerő, a lámpák is csúcson mennek, de sajnos a teljesítményt én nem látom mögötte!
Egy jó zenekarnál összeadódó energiák, pl. a dobos látványa, dinamizmusa, egy jó szóló, egy átütő énekes frontember, ez azonnal hat. Rám... Ráadásul ezek az energiák össze is adódnak, és robban le a színpadról a közönség Felé!
Tomiékénál meg sok zenekarnál ott van a biztos hangszertudáson alapuló előadói magabiztosság, ami szintén szélvészként árad a színpadról, hát persze hogy az egy db. Dj nek nehéz a dolga utánuk, hiszen szinte egyetlen fegyvere a működő dalok eredeti verziója és hogy nincs repertoár korlát. Én gondolom, hogy egy jó lemezlovas fel tud építeni elölről egy estét, de az valami egészen más!

Egy dologban biztos vagyok! Nem vagyok tévedhetetlen!
- Karesz
- VIP
- Blogbejegyzések: 0
- Hozzászólások a témában: 297
- Hozzászólások: 2072
- Csatlakozott: 2011.09.24. 15:23
- Hangszer: Novation remote sl 49,Yamaha DXR 10 MK2,DBX PA2
- Tartózkodási hely: Cegléd
- Adott köszönetek: : 1901 alkalommal
- Kapott köszönetek: : 748 alkalommal
Re: Gumiszoba
Sziasztok!
Látom,jó témát dobtam fel....
Szóval,engem is az bosszantott fel,mikor ezt a témát feldobtam,amit Bazsi irt--az,hogy lépten nyomon fikázzák a dj-k a zenekarokat,zenészeket...facebookon,honlapjukon,stb...ezzel próbálnak bulikat,lagzikat elhappolni gátlástalanul,pofátlanul.
Az én véleményem is az,hogy nem konkurencia szerintem a dj..voltam mostanában pár kiállitáson,volt dj. is..az a pofátlan,már-már szemtelen nyomulás amit müvel,szóval ehhez pofa kell,ami van is nekik.Tominak ezért osztom a véleményét,szerintem sem konkurencia..legalábbis nekem nem,mert erre felé nagyon kevés dj -s lagzi van.Nagyon sok megrendelő nem kiváncsi a dj-re egy lakodalomban,pont azokért,amiket Ti is irtatok.Más egy zenekar,vagy zenész "filiing"
Van dj ismerősőősöm,aki nyomja a lagzikat is,de nem tudom milyen zenéket nyomat.Azért lagzinak meg van a menete általában,amit mi,zenészek tudunk.Tudjuk az adott környéken mi a divat.Mit kell játsszani vendégváráskor,vacsorakor,tortánál,stb...de pl:egy olyan mennyasszony táncot hogy old meg a dj,mikor pár taktust kell csak játsszani pl.csárdást,aztán a következőnek egy keringőt,aztán leültetik a menyá tpihenni pár taktus hallgatóra,aztán megint pár taktus csárdás,stb...ezt hogyan oldja meg?
Azt is látom a kiállitásokon,hogy álltalában nem veszik figyelembe a párok azt,hogy raj tuk kivül más is lesz még a lagziban...ilyenkor van az,hogy éjfél után már csak páran lézengenek a lagziban,mert a többiek hazamentek...pont a dj miatt.
Látom,jó témát dobtam fel....
Szóval,engem is az bosszantott fel,mikor ezt a témát feldobtam,amit Bazsi irt--az,hogy lépten nyomon fikázzák a dj-k a zenekarokat,zenészeket...facebookon,honlapjukon,stb...ezzel próbálnak bulikat,lagzikat elhappolni gátlástalanul,pofátlanul.
Az én véleményem is az,hogy nem konkurencia szerintem a dj..voltam mostanában pár kiállitáson,volt dj. is..az a pofátlan,már-már szemtelen nyomulás amit müvel,szóval ehhez pofa kell,ami van is nekik.Tominak ezért osztom a véleményét,szerintem sem konkurencia..legalábbis nekem nem,mert erre felé nagyon kevés dj -s lagzi van.Nagyon sok megrendelő nem kiváncsi a dj-re egy lakodalomban,pont azokért,amiket Ti is irtatok.Más egy zenekar,vagy zenész "filiing"
Van dj ismerősőősöm,aki nyomja a lagzikat is,de nem tudom milyen zenéket nyomat.Azért lagzinak meg van a menete általában,amit mi,zenészek tudunk.Tudjuk az adott környéken mi a divat.Mit kell játsszani vendégváráskor,vacsorakor,tortánál,stb...de pl:egy olyan mennyasszony táncot hogy old meg a dj,mikor pár taktust kell csak játsszani pl.csárdást,aztán a következőnek egy keringőt,aztán leültetik a menyá tpihenni pár taktus hallgatóra,aztán megint pár taktus csárdás,stb...ezt hogyan oldja meg?
Azt is látom a kiállitásokon,hogy álltalában nem veszik figyelembe a párok azt,hogy raj tuk kivül más is lesz még a lagziban...ilyenkor van az,hogy éjfél után már csak páran lézengenek a lagziban,mert a többiek hazamentek...pont a dj miatt.
- GabEsz
- Kiemelt tag
- Blogbejegyzések: 0
- Hozzászólások a témában: 17
- Hozzászólások: 126
- Csatlakozott: 2013.09.03. 14:17
- Hangszer: Korg Pa600, Roland BK-5
- Tartózkodási hely: Budapest
- Adott köszönetek: : 163 alkalommal
- Kapott köszönetek: : 97 alkalommal
Re: Gumiszoba
Én már egy ideje gondolkodom ezen a DJ dolgon....
Nem véletlen, hogy egyre nagyobb számban vannak jelen esküvőkön. A mostani 18-25 éves korosztály már nem igazán tudja mi az hogy Apostol, Szécsi Pál, Hungária, Rod Stewart, Elvis Presley....max hallottak róla a szülőktől, nagyszülőktől valamit. Nem ezen nevelkedtek már föl, Nem bálba jártak hanem discoba. Az a korosztály aki még utánuk jön az már a szülőktől se fog hallani ezekről az előadókról.
Már most érzem azt amikor lekötök egy esküvőt, hogy a fiataloknak inkább disco kéne, de hát a szülők miatt zenekart kell hívni. Na ez pár év múlva még rosszabb lesz.
Én elfogadom a változást. Régen népzene volt a lagzikon.....aztán változtak az igények. Túlélte mindenki...ezt a változást is túléli mindenki majd. Persze addig még egy darabig hódítani fog a retro, de nem a magyar retro hanem külföldi retro.