Sziasztok,
Azt hiszem az én Medistation-mat vásároltad meg.
Én is tudok róla mesélni. Sok minden meg történt vele, igazán kalandos volt a megvásárlása.
Szerintem nem egy gondolat ez amit a Mediastation képvisel, csak a probléma ott kezdődik, hogy elfelejtették tesztelni. Úgy emlékszem, mielőtt a Tyros 2 piacra dobták volna, 2 évig tesztelték sok-sok hozzáértő szakemberrel, zenésszel. Azért tették, mert a Tyros1 (ami Kínai) nem igazán volt megfelelően elkészítve, szoftveresen sem.
Asterix felhívott a hangszerrel kapcsolatban, és gondoltam segítek neki amiben csak tudok, és felveszem a kapcsolatot az olasz gyártóval, és rendben hozzuk a gépet. Csak szerettem volna segíteni! A Lionstracs már teljesen mással foglalkozik, hangszer sehol nem találtam. Ez full gáz!!!
Szerintem sincs még kiforrva ez a fajta zenélés, ill. talán ez nagyon sarkos kijelentés részemről, mert a számítógépes hangkeltés az semmi máson ( és itt semmi elfogultság) nem tud megbízhatóan működni, csak és kizárólag a Mainstage programon ami a Logic egyik társ programja. Én használom a színpadon a Mainstage2-t egy M-Audio Keystation 88es-el ( lehetne jobb billentyűzet is több kontrollerrel), és kiválóan működnek a Vst hangszínek.
A Mediastationnak ez a gyenge pontja a szoftver. A Linux rendszer maga nem rossz, csak egy csomó minden hiányzik belőle . Pl. amire találtam egy olyan seq programot amit tudtam is használni, hát dolgoztam érte és a Rosegarden nevezetű programot töltöttem rá.
http://www.rosegardenmusic.com/images/snap-10.02-1.png
Nem rossz, de nem is jó. amire megtaláltam, hogy hogyan kell bekötni a rendszerbe, hogy a midit tudja szerkeszteni, hát nem volt kevés idő. Nekem sikerült rátelepíteni a RealGuitar, az Addictive Drum, meg a Korg Legangy cuccost. Volt is nálam egy srác talán ismered is Asterix, és ő ezeket látta is és próbálta is. Szóval működött.
Én megvásároltam a Live Styler-t hozzá 26 euróért. Nem ájultam el tőle. Azt mondták, hogy a Yamaha stulisokat vinni fogja rendesen a giga hangszínekkel, de ez nem igazán jött össze.
Bocsánat nem leszólni szerettem volna ezt a hangszert, csak megosztani veletek a tapasztalataimat. Nem rossz hangszer, de egy biztos, hogy nem kísérőautomatikásra van kitalálva. Hangszínekben nagyon rendben van szintinek kiváló, de egy S500 is odaveri kíséretben.
Zoli