Zeneszek.com

Én egy pesti hangszerboltban szemezgettem nagyon vele, de sosem volt rá pénzem.
Érdekessége, hogy nincs benne dobkészlet.
Utólag azért elég nagy a kontraszt egy korabeli Korg M1-hez képest. És nem a Casio javára.

Nekem felüdülés az utóbbi évek kemény (Korg, Ketron Kurzweil) hangzásához szokott fülemnek ezek a puha, meleg hangzások. Manapság elfogadott tény, hogy a kemény hangú hangszerek a jók zenekarban, de szerintem ha egy hang puha, de vastag, az is tud érvényesülni. A harmonikusokban gazdag vastagságon van a lényeg, amivel manapság valamiért egyre gyakrabban szembe mennek a gyártók és a vékonyságot effektekkel próbálják kompenzálni. Nem vagyok tájékozott, de a mai Yamaha szintik (nem arrangerek) is viszik ezt a puha, meleg, vastag vonalat?

Érdekes, hogy mikor a Pa80-amat vettem anno, akkor a VA7 is számításba jött. Még a Westendben lévő Eldorádó hangszerboltban próbáltam ki, de nekem a hangja akkor csalódás volt. Olyan tompa és „kásás”. Meg az a sok subidubizás sem fogott meg. Ráadásul a kevés panelgomb és az egyszerű műveletek is aloldalakra eldugva sem volt szimpatikus. Persze az is lehet, hogy a kihangosítása volt szar, mert elég félvállról vettek ott. A G70 viszont már teljesen más benyomással volt rám, de az akkor még ugye nem létezett.

Húha, ennek nagyon ramatyul állnak a panelgombjai.
Nálam a sávhangerők és a stílus és hangszín választó gombok törtek rendszeresen, de ezen majdnem mind csálé.
Ez ellent mond a japán mivoltának, de ebből tanult a Korg, mert se előtte, se utána egyetlen típusra sem jellemző ez.

...valószínűleg ennek a technológiáját vette át a Yami a PSR sorozat klaviatúrájához. Csak ők generációkon keresztül sem tanulnak belőle.

powersparc írta:Volt neki egy iX300-as arranger variánsa is, ua kasznival. Arra még kíváncsi lennék egyszer, az N soundokkal hogy citerázott őkelme a stílusokban!

Nekem 4-5 évig volt iX300-am. Nagyon szerettem. Hangzásban hasonlított, de azért kicsit vékonyabb volt a hangja az N szériánál.

Míg az N-ben combi módban nyolc hangszínt is egymásra pakolhattál, addig az iX-ben maximum kettőt. Sőt, full key módban kettőt, arranger esetén split módban pedig választanod kellett, hogy vagy az upper-ra kettőt, és akkor lower-ra semmit, vagy megosztod, egy hangszínt az alsó-, egyet pedig a felső part-ra. Stílusok sávjaiban csak szimpla program hangszíneket lehetett alkalmazni. Ez a korlát érthető is volt, ugyanis az iX300 ellenben az N szériával, csak 32 polifóniás volt. És ezen osztozott a 6 kíséret sáv, plusz a két billentyűre osztott hangszín. Hát a damper pedállal arranger módban csínján kellett bánni, mert be lehetett fullasztani a jószágot. De még egy soksávos midi fájlal is. Ez nem azt jelenti, hogy használhatatlan volt a hangszer, mert egy átlagos stílusjáték, vagy midi fájl esetében nem volt semmi gond.

Viszont egy típushibája volt, a könnyen betörő gombok. Párszor megkeserítette az életem, és hol ragasztgatnom, hol cserélnem kellett újakra. Nem a mikrokapcsolókat, hanem a fölöttük lévő gombfedelek nyelveit. De ettől függetlenül imádtam, és ez szerettette meg velem a Korg arrangereket.

És valószínűleg ez csak a műszaki egyéneknek jelent valamit, de belül is egy nagyon igényesen megépített, hangszer volt. Alu merevítőbordákra szerelt nyákok, klaviatúra és fém kaszni. Hozzá képest mikor a Pa80-amat először láttam szétszedve, majdnem röhögő görcsöt kaptam.

Na ez jól odab.sz még a mai napig is.

Nekem is volt JV-35-öm VE-JV1 bővítővel. Imádtam. Qgli, én elcserélném helyedben a JV-30-adat egy ilyen formációra. Vagy egy JV-1000-re.